TechZilla GRRR

TechZilla

TechZilla

Spontán égés: Robbanó hűtők, telefonok, notik a múltból

Nem kell begyulladnia a Samsung Note 7-nek, nem egyedül ül az izzó szégyenpadon

2016. szeptember 28. - TechZilla

Az öngyulladó akkumulátorok miatt a Note 7 lehet a Samsung egyik legnagyobb kudarca, pláne, hogy egy zászlóshajónak szánt termékről van szó, amelytől azt várták, hogy hülyére veri az iPhone 7-et. A vigasztalhatja őket talán, hogy az eset nem egyedi: a közelmúltban akadt néhány hasonló ilyen eset,…

Tovább

Iszonyú gagyi a falra akasztható kandalló

Az etanollal működő falitűzhely olyan, mint egy képkeret, csak festmény helyett lángok vannak benne.

Se vége se hossza a ronda, felesleges és drága cuccoknak, és ezek sorát erősíti mostantól ez a falra akasztható kandalló! Mindössze 15 centiméter vastag, 70 centi széles, és fél méter magas, tehát nagyjából úgy néz ki mint egy képkeret, és úgy is viselkedik. Azt leszámítva, hogy a nagymama arca,…

Tovább

Megáll az ész: A Macbook töltőjében bikább processzor van, mint az első Macintosh számítógépben

Az Apple 1984-ben mutatta be az első Macintos számítógépet, amely a maga idejében abszolút forradalminak számított, köszönhetően például az ikonokra épülő grafikus kezelőfelületnek, vagy a nagyközönség előtt itt debütáló egérnek. Az egyébként legenda kategóriájú, Mac becenéven futó masinának ma már…

Tovább

A pornónak köszönhetjük a VHS videómagnókat

Így befolyásolja a háttérből a szexipar a technológiai változásokat

A pornó amellett, hogy kőkemény és lüktető biznisz, óriási hatással van az élet számos területére. A szex hatása alól a technológiai világ sem vonhatja ki magát, és most itt nem csak arról van szó, hogy már 30 éve léteznek strip poker programok, telefonszexelni pedig majd száz éve lehet.

Tovább

Bőr alá ültetett világító "ékszer"? Na ne!

Jó rondák ezek a LED-es implantátumok

A pittsburghi Grindhouse Wetware nevű szervezet, magukat biohackereknek tartó, valójában idétlen wannabe kiborgnak tűnő tagjai ugyanis eltökélték, hogy úttörő szerepet játszanak majd a különféle kényelmi, esztétikai szerepet játszó implantátumok fejlesztésében, gyártásában.

Tovább

Dróngyilkos sasokat vet be a rendőrség

Gyönyörű felvétel van arról, ahogy a madár karmait a robotba vájja!

Drónozni jó hecc, csak kár, hogy egy csomó bunkóparaszt képtelen normálisan használni ezeket a repülőket. Most még csak ott tartunk, hogy a kamerás robotokkal videóznak le pucér nőket, de valószínűleg már nem kell sokáig várni arra az állatra sem, aki az autópályán fogja az elhaladó kocsikat…

Tovább

Brrrr, de ronda tévé!

Ráadásul kegyetlenül drága, főleg a tudásához képest

A Bang&Olufsen nevű dán cég luxuskategóriás szórakoztatóelektronikai termékek gyártásával foglalkozik. Ez magyarra lefordítva mostanában annyit tesz, hogy megveszik a Távol-Keletről az alapanyagot, tévék esetében például a panelt, ahhoz jó esetben adnak némi saját fejlesztésű elektronikát,…

Tovább

Odaver a GoPro könyvtáras drónvideója

Ha a Karma nevű repülő robot tényleg ilyet tud, akkor leborulhatunk elé.

Az akciókamera biznisz már korántsem olyan csillog olyan szépen, mint néhány évvel ezelőtt, nem csoda, hogy az iparág legnagyobb cápája is más területek felé kacsintgat. A GoPro egészen pontosan a drónpiacot nézte ki magának, és már be is mutatta a Karma névre keresztelt…

Tovább

Itt tart a Tudomány: Világító egyszarvú mamusz

A szívárvány minden színében villog ez a csodás bigyó

Megérte Edisonnak, Faradaynek, Voltának, meg a többi észlénynek annyit szopakodni az elektromossággal, égőkkel, elemekkel. Munkájuk gyümölcse mostanra végképp beért, és megszületett minden Tudományok kvintesszenciája: A szivárványszínűen villogó, elemes unikornis mamuszka!

Tovább

Robotporszívó? Inkább a halál!

Ezek a masinák sokat ígérnek, de csak a baj van velük

A kétezres évek elején jelentek meg az első robotporszívók, és azonnal milliókat adtak el belőlük. Rengeteg olyan ember volt ugyanis, akit egyrészt lenyűgözött, hogy egy ilyen diszkoszforma izé magától feltakarítja a boltban a 2x2 méteres padlót, és aki benyalta a gyártók szép szavait. Ám a kiváló…

Tovább
süti beállítások módosítása