Se vége se hossza a ronda, felesleges és drága cuccoknak, és ezek sorát erősíti mostantól ez a falra akasztható kandalló! Mindössze 15 centiméter vastag, 70 centi széles, és fél méter magas, tehát nagyjából úgy néz ki mint egy képkeret, és úgy is viselkedik. Azt leszámítva, hogy a nagymama arca, vagy a kártyázó kutyák helyett lángok lobognak benne.
A tüzet nem fa, hanem etanol, azaz bioalkohol táplálja, és attól függően, hogy mennyi vízpárát, illetve széndioxidot ad hozzá igényes gazdája, váltakozik a színe a sárga és a vörös között. Előnyeként emelik ki, hogy nem büdös és nem kormol, viszont meleget azért ád. Egy liter folyékony üzemanyagot öt óra alatt éget el, és az is igaz, hogy olcsóbb, mint egy átlagos kandalló, ugyanis olyan 120 000 forintnyi dollárt kérnek el érte. Annyi szükség volt erre a rondaságra, mint télen egy gombóc fagyira, de legalább elmondhatjuk, hogy most már ilyen is van.
Mesteri Facebook oldalunk likeolható! Oda is kikerülnek ugyanis ezek a bejegyzések, úgyhogy megéri kattintani!