TechZilla GRRR

TechZilla

TechZilla

Tadaaaaaam: a világ leghasználhatatlanabb laptopja!

A Lenovo Yoga Bookon nincs hagyományos billentyőzet, valami érintőfost kell püfölni a gépeléshez

2016. szeptember 05. - TechZilla

A Lenovo állítólag óriási csinnadratta közepette mutatta be új csoda-mega-ultra laptopját, aminél láthatóan már nem tudtak mit kitalálni, hogy felkeltsék a figyelmet valamivel. Ezért Yoga Bookról lehagyták a normális billentyűzetet, és a helyére egy 10,1 inches érintőképernyőt pakoltak, ami akár klaviatúraként is funkcionálhat, de ha úgy alakul, akkor rajztáblaként is használható.

yoga2.jpg

Azaz nincsenek rajta normális gombok, hanem egy panelen rajzolódnak ki az azoknak megfelelő piktogrammok, és ezeket a kis ábrákat kell nyomogatni. Ez egyébként nem is akkora baromság, amekkorának hangzik, hanem még annál is sokkal nagyobb! A beszámolók szerint totálisan használhatatlan az egész szarság, folyton mellényomkodtak azok a szerencsétlenek, akiknek már módjukban állt kipróbálni. Rajztáblaként is full hülyeség az egész, mert magára a képernyőre is lehet firkálgatni, és az mégiscsak sokkal kényelmesebb, meg egyszerűbb gondolom. Itt van ez a kép is, tuti, hogy egy normális ember össze-vissza failkodna, amíg megtalálja mondjuk az orrot, hogy oda rajzoljon egy kis zöld maszatkát. Hát nem sokkal egyszerűbb egyből az orrlukra nyomni a ceruzát? Dehogynem.

yoga.jpg


A kijelző 10,1 inches, Full HD felbontású, van benne videóvezérlő, 4 GB RAM, meg egy Atom x5-8550 rendszerchip, stb.stb. kitérdekel. Az említésre méltó még, hogy a belső tárhely mérete csak 64 gigabyte, ez így 2016-ban már kb. a nullával egyenlő. Ez a csoda 500 dodóba fog kerülni, ennyi pénzért az ember már kaphatna is akár egy normális számítógépet, amin akár értelmes dolgokat is lehet csinálni.

yogabill.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://techzilla.blog.hu/api/trackback/id/tr4811679095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokáv 2016.09.06. 11:49:04

Sehol sem találtam, hogy nyomásérzékeny-e a toll. Az?

TechZilla 2016.09.06. 12:20:04

ja, valami 2050 körüli értéket képes megkülönböztetni,

gh14 2016.09.06. 12:24:45

Ezt a szar fikázó posztot...

Medgar 2016.09.06. 12:42:10

@guti.haz14: Magyarázd el kérlek mi értelme a fenti gépnek.

rnz 2016.09.06. 12:43:11

A fix gombkiosztással egy kalap kakkantyú. Egy e-ink kijelzős megoldás fényévekkel jobb megoldás lett volna.

igazi hős 2016.09.06. 12:43:52

"magára a képernyőre is lehet firkálgatni, és az mégiscsak sokkal kényelmesebb, meg egyszerűbb gondolom." Így gondolod, de tévedsz! Próbálj ki egy rendes, nyomásérzékeny eszközt olyan feladatra, amire való (grafika, PS) és nyilvánvaló lesz a különbség. Ráadásul a fene akarja órákon keresztül függőlegesen mozgatni a kezét, elszokott más a vászontól meg az ecsettől.

@Csokáv: Igen, 2048 "szintet" különböztet meg. Ezzel elég profi eszköznek számít.

Serrin 2016.09.06. 13:04:25

Ha nem fix kiosztás lenne és vissza is jelezne rezgéssel, akkor jó ötletnek tartanám. Így semmi értelme, ha a rajzolási képességeit nem használod ki.

TechZilla 2016.09.06. 13:04:29

@igazi hős: a külföldi oldalakon azt írták, hogy nem profiknak való, inkább műkedvelő amatőröknek

Csokáv 2016.09.06. 13:39:54

Köszi.
De valóban az ár/érték aránya nem olyan jó. Úttörésnek jó cucc, később kiforrja magát, ha van rá igény.

@Serrin: másik tesztben volt, hogy rezgéses visszajelzés van.

Trisi · www.alphawing.hu 2016.09.06. 13:41:48

4gb ram, atom processzor és grafikai alkalmazás? :) Mesélj még :))

A billentyűzettől pedig olyan csuklófájást fogsz kapni mint a huzat! A gombok tompítják is a leütés erejét, de ezen nincs mi tompítson. Ha 8 órát használod garantálom, hogy az ujjaid elég érdekesen fognak fájni nap végére.

Serrin 2016.09.06. 13:41:51

@Csokáv: Akkor már csak szabadon változtathatóvá kell tenni a kiosztást, esetleg adatok kijelzésére is alkalmas lenne, meg hangerőállításra, stb. Lehet, hogy idővel használható eszközzé növi ki magát.

steery 2016.09.06. 13:42:19

Ez a cucc akkor érne valamit, ha a billentyűzet kinézete tetszés szerint változtatható lenne. Azaz programozható lenne az egyéni kialakítása, hogy hol, milyen alakú és méretű billentyűk látszódjanak, mennyi billentyű legyen rajta és milyen legyen a karakterkiosztásuk. És lehetőleg az is beállítható legyen, hogy milyen legyen az egyes billentyűk és a rajtuk megjelenített karakterek színe (a karakterek mérete, vonalvastagsága, elhelyezkedése), meg a háttér színe. És lenne külön bekapcsolható háttér vagy előtér világítása is a billentyűzet felületnek.
Enélkül nincs semmi olyan tulajdonsága, amivel felkeltheti a vásárlók figyelmét.

elemes 2016.09.06. 13:59:57

Ezt a magyarok kb harminc éve megcsinálták, PRIMO néven (fizikai gombok nélküli számítógép). Nagyon szar volt.

ergerberger 2016.09.06. 14:11:59

E-ink kellett volna a billentyűzetre, hogy
1.) lehessen már a kiosztást szabadon variálni, mint kutya a baszást,
2.) lehessen már rajta e-könyvet olvasni, e-inkes képernyőn.
Esetleg még kidobhatnának hozzá a parasztnak egy rácuppanó vékony fizikai billentyűzet-réteget, ami mágnessel a helyére tottyan, aztán nesze badzmeg fizikai billentyűzet is van hozzá, ha akarod, használhatod azzal.

ergerberger 2016.09.06. 14:14:30

elemes: "Ezt a magyarok kb harminc éve megcsinálták, PRIMO néven (fizikai gombok nélküli számítógép). Nagyon szar volt."
Na de azon konkrétan be is kellett nyomni a fóliatasztatúra gombjait az ujjaddal. Az ennél sokkal, sokkal nagyobb adag híg fos volt. (Csak a fiatal porbafingó korosztály kedvéért írom, akik már nem szophattak ezzel .)

ergerberger 2016.09.06. 14:17:20

" tuti, hogy egy normális ember össze-vissza failkodna, amíg megtalálja mondjuk az orrot, hogy oda rajzoljon egy kis zöld maszatkát"

Na legyél már barom. Mielőtt rányomnád a felületre a tollat, már jóval hamarabb megjelenik a toll kurzora, hogy éppen melyik pixel fölött lebegteted a tollat. Nem láttál stylust az utóbbi tíz évben?!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.06. 14:22:56

@guti.haz14: nem fikázás, hanem a szomorú valóság. Próbálj vakon gépelni egy ilyen szaron! Akkor talán rájössz.

Faraday77 2016.09.06. 14:24:55

Kedves Szerző! Az a nagy baj ezzel és más, s Yoga Book-ról szóló cikkel, hogy nem veszik figyelembe: ez nem egy laptop és nem is laptopként dobták piacra. Ez valahol elveszett a fordítás közben (már az Index beszámolójában is egyébként). Ez egy TABLET. Tessék így értékelni! Így is biztosan lesz sok hibája, de tessék venni a fáradságot, utánanézni, majd almát alával, körtét körtével összevetni! Támogatásul egy link: shop.lenovo.com/us/en/tablets/lenovo/yoga-book/yoga-book-android/
Jó munkát!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.06. 14:26:07

@ergerberger: Bluetooth billentyűzetről nem hallottál? :)
Csak vedd meg!

Faraday77 2016.09.06. 14:30:03

@Hóhér az utolsó barátod: Simán lehet, csak annak nevezzük, ami. Mert nem fair más ligával összemérni.

TechZilla 2016.09.06. 14:35:33

@Faraday77: De akkor miért aza neve, hogy "Book"? Logikusabb lenne, "Yoga Blet"-nek, vagy "Yoga Tab".-nak hívni. Ha ezt a Lenovo tabletként adja, de a nevében notebookra utal, akkor még pláne átverés szaga is van a dolognak!

metal · http://electric.blog.hu 2016.09.06. 14:41:45

" A beszámolók szerint totálisan használhatatlan az egész szarság, folyton mellényomkodtak azok a szerencsétlenek, akiknek már módjukban állt kipróbálni"

Tehát a posztoló még nem próbálta ki, de hallotta a kollégiumi szobatársának az unokatestvérének az anyjától!

Faraday77 2016.09.06. 14:49:52

@TechZilla: Szia! Azért mert az volt az elképzelés, hogy egy könyv-szerű tabletet alkotnak. Nyilván a névválasztás nem segíti a tisztánlátást. Mindennek ellenére ezt nem a laptopok, hanem a tabletek ellen küldték harcba. A Lenovo azért egészen jó laptopokat gyárt, nincsenek rászorulva, hogy Atom procis szub-optimális izékkel égessék maukat. Ez történetesen a tablet-kínálatuk következő lépcsője. Ami egyebekben igen, közelít a notebook-ok felé Halgassuk csak a meginterjúvolt alkotót: www.theverge.com/video/2016/9/1/12751772/lenovo-yoga-book-tablet

TechZilla 2016.09.06. 14:52:03

@Faraday77: Ez a sztori nekem bűzlik!

Most akkor ez egy olyan "tablet", aminek van billentyűzete? Miért nem egyből "okostelefon"?

Faraday77 2016.09.06. 14:56:05

@TechZilla: Szerintem itt az ideje, hogy a sejtéseid-, és összeesküvéselméleteid értékét lelkiismeretes szerkesztőként lemérd a gaz márka rettenetes kommunikációs pápáinak mérlegén -- vedd fel a kapcsolatot a Lenovo itthoni csapatával és kérj magyarázatot a dologra! Olvasókként mi is jobban járunk, ha a végére jársz az igazságnak és elénk tárod azt! Köszönettel érte előre is!

budapest23 2016.09.06. 15:08:24

bocsika, de ez a cikkecske a hozzánemértés és nagy arc fingfinom keveréke. harapdáld tovább az almádat, az igazi használók helyén tudják kezelni a Yoga könyvet.

TechZilla 2016.09.06. 15:16:22

@budapest23: Kíváncsi vagyok, ki az igazi használó. A hardver gyenge, a kezelés szar, az ár magas.

So No 2016.09.06. 15:58:00

"Az említésre méltó még, hogy a belső tárhely mérete csak 64 gigabyte"

Nem volt kedvem megkeresni a specifikaciojat, de szinte 100%, hogy nem sima merevlemez van benne, hanem SSD. Bar mar van olyan laptop, amelyikben 256G van ebbol, de nem az a jellemzo.

Felesegemnek egy kis asus x205ta-t vettem, amiben ugyanugy 64G van.. Van hozza 500G tarhely az ASUS felhojeben (3 ev ingyen...) es 1T google drive havi 10USD-ert.
Debian oprendszer van rajta kb. 2G helyigennyel.

Miert is keves a 64G SSD???

ergerberger 2016.09.06. 20:04:59

@Hóhér az utolsó barátod: "Bluetooth billentyűzetről nem hallottál? :)
Csak vedd meg!"

Mi a picsának hurcoljak mellé egy bluetooth billentyűzetet is, te gyökér?! Az megvan, hogy ezt egy ultravékony faszparittyának promózzák?

ergerberger 2016.09.06. 20:14:35

@Hóhér az utolsó barátod: A tied meg a fhaszomon hatszázzal, a seggénél fogva.
De ha kiforogta magát, visszatemetem.

Legendd 2016.09.07. 11:14:11

Kedves Techzilla. Egyrészt el kellene jutni addig a felismerésig, hogy NEM laptopként kezeljük az eszközt, hanem egy billentyűzettel rendelkező táblagépként. Mert ugye az, és máris minden más lesz. Nem nehéz, ugye? A másik hatalmas feladat, hogy megtanulunk helyesen írni. És ha ez is megvan, akkor nem "állítólag" szerint írunk, hanem kipróbáljuk, lefotózzuk, videót készítünk és esetleg még talán hosszú távon használjuk is, majd UTÁNA írunk róla. És bővebben, nem idekakálunk három bekezdést :) ne haragudj, de a színvonal kritikán aluli. És tudom, miről beszélek, nem kezdő blogger vagyok. Minden jót, és ennél korrektebb írásokat.

eßemfaßom meg áll 2016.09.13. 11:33:32

@Trisi: "4gb ram, atom processzor és grafikai alkalmazás?"

Jogos, fotosopot az az i7 procik és 16GB RAM általános elterjedése előtt nem is használtak.

eßemfaßom meg áll 2016.09.13. 11:37:31

@elemes:
"Ezt a magyarok kb harminc éve megcsinálták, PRIMO néven (fizikai gombok nélküli számítógép). "

Ezt az angolok 36 éve megcsinálták ZX80 néven (fizikai gombok nélküli számítógép)

eßemfaßom meg áll 2016.09.13. 11:46:31

@TechZilla: " Ha ezt a Lenovo tabletként adja, de a nevében notebookra utal, akkor még pláne átverés szaga is van a dolognak! "

"Mobile productivity enters a new era with the Lenovo Yoga Book, a 2-in-1 tablet like none you’ve seen before. Make notes or sketches using a stylus with real ink."

Ebben hol érzed te az átverést? Egyébként gyakran futsz össze androidos laptopokkal?

Trisi · www.alphawing.hu 2016.09.13. 11:46:41

@eßemfaßom meg áll: Tegyél már fel egy MOSTANI PS-t arra a gépre, nem egy őskövületet, hanem egy olyat amivel mások is dolgoznak, amivel a konkurencia nem fog lenyomni, mert gyorsabban és szebben dolgozik mert nem egy 10 éves software ketyeg a gépén és nem egy icipici képernyőt lát amin grafikai munkát csak nagyon alapfokon lehet elvégezni. Sok sikert, okoska.

eßemfaßom meg áll 2016.09.13. 12:01:12

@Trisi: Szép vers de mit akart vele mondani a költő?

Egyébként szerinted egy ilyen tabletet elsődleges munkaállomásnak használ bárki?

elemes 2016.09.13. 15:24:08

@eßemfaßom meg áll:

Nekem csak ZX81 volt a kezem alatt (ZX80 nem), annak membrános billentyűzete volt, határozottan be kellett és be lehetett nyomni a gomokat. a Primónak kapacitív felülete volt rárajzolt gombokkal, csak érinteni kellett, nyomni nem. A ZX81-hez képest már a Spectrum is komoly előrelépés volt :)

elemes 2016.09.13. 15:26:17

@ergerberger:

"Na de azon konkrétan be is kellett nyomni a fóliatasztatúra gombjait az ujjaddal."

A primónak emlékeim szerint kapacitív billentyűzete volt. A ZX81-nek volt membrános.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2016.09.16. 06:51:29

Vettem a gyerekeknek Wacom tab-ot, persze én is eljátszogattam vele, és tökre jó a műfaj, megértem a profikat, hogy ilyesmikkel dolgoznak.

Az ökölszabály: ha rendes proci helyett Atom van benne, akkor a nem notebook, hanem tablet, vagy valami új, gamechanging breakthru műfaj, mert az Atom keveset fogyaszt. Mondjuk a két képernyő meg éppen hogy nem errefelé mutat, ugye, az zabálja a legtöbbet, erre van belőle kettő is.
süti beállítások módosítása