TechZilla GRRR

TechZilla

Így semmisült meg Anglia legnagyobb lemezgyűjteménye

A papíron egymillió fontot érő kollekciót egy alagsorban pusztította el a betörő víz

2016. október 10. - TechZilla

George Davenport körülbelül fél évszázada gyűjtögeti a sokak által tévesen bakelitlemeznek nevezett vinil (vinyl) korongokat, és egészen a múlt hét közepéig övé volt Nagy Britannia (egyik) legnagyobb privát kollekciója. A feltételezések szerint több, mint 70 000 darabból álló gyűjteményt egy olyan alagsorban tárolta, ahonnan már 2012 óta el akarta költöztetni a cuccait, de egyszerűen nem talált megfelelő helyet.

2_2.jpg


Pedig jobb lett volna, hogy ha kicsit ráfekszik a dologra, ugyanis a múlt héten konstatálta, hogy a papíron egymillió fontot, azaz 337 millió forintot érő, valójában felbecsülhetetlen értékű lemezrezervátumot szó szerint elmosta a víz a gondatlan főbérlő hibájából. Mint ahogy a képeken is látszik, elképesztő állapotok uralkodnak a pincében, bár lelkes önkéntesek próbálják megmenteni amit lehet. Egészen komoly ritkaságok is voltak a mélyben, többek között a Bowie féle Man Who Sold The World egy speciális kiadása, amiért olyan 800 fontot (kb. 270 000 ft) kérnek el mostanában. Állítólag George nem adja fel a harcot, és újjáépíti a kollekciót, de most már CD-kből, de először a szart is kiperli a tulajból, aki a balfaszságával tönkretette egy élet munkáját.

1_1.jpg

Íme a TechZilla FaceBook oldala, ahova átkerül az összes remek anyag!

A bejegyzés trackback címe:

https://techzilla.blog.hu/api/trackback/id/tr7311788863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arsenal71 2016.10.12. 11:09:17

Nekem csak 800 darab van, de az sem kis gond.

Fellegjáró Marci 2016.10.12. 15:06:25

Írt szerződést a főbérlővel, hogy bárminemű kártért ő felel? Alagsorban tartani...nagy koponya...!

Lucifer Morningstar 2016.10.13. 07:40:25

Ha valóban ennyit ér, nem volt annyi agya az f.kalapnak, hogy eladjon belőle 2 darabot és béreljen belőle 20 évre egy normális tárolót?
Az ilyen seggfej csak perelni tud, gondolkodás nuku.