TechZilla GRRR

TechZilla

Robotporszívó? Inkább a halál!

Ezek a masinák sokat ígérnek, de csak a baj van velük

2016. szeptember 14. - TechZilla

A kétezres évek elején jelentek meg az első robotporszívók, és azonnal milliókat adtak el belőlük. Rengeteg olyan ember volt ugyanis, akit egyrészt lenyűgözött, hogy egy ilyen diszkoszforma izé magától feltakarítja a boltban a 2x2 méteres padlót, és aki benyalta a gyártók szép szavait. Ám a kiváló rajtot nem követte erős folytatás, hisz végül is ezek a masinák nem öntötték el a világot, és nem szorították ki tradicionális, kézi erővel mozgatható rokonaikat. Nem is véletlenül, ugyanis a robotporszívók egyszerűen szarok! Nézzük, hogy mi a baj velük:

irobot.jpg


Teljesítmény: A robotporszívók teljesítménye egy göthös kismacskáéval vetekszik, magyarul nem képesek kellő erővel szipókázni a dzsuvát befelé. Ez pedig azt jelenti, hogy koszos marad a padlószőnyeg vagy a parketta. Ezzel szemben már lehet kapni olyan hagyományos porszívót, ami annyira bika, hogy felpúposítja a linóleumot.

Hatékonyság/Sebesség: Ha az embernek nem derogál a kezébe venni egy porszívót, akkor egyszerű dolga van: Ha meg lát valahol egy kis koszt, porcicát, szemetet, akkor odadugja a cső végét, és wuummm, felszívja azt. Így ha van némi esze, és kézügyessége, akkor egy szobával egész gyorsan végezhet. Bezzeg egy robotporszívó! Az ugyanis akár fél órát is képes elszöszmötölni egy pár négyzetméteres kamrával, de úgy, hogy az ember már inkább fogja, aztán egy söprűvel összeszedi a mocskot, mert már nem bírja idegekkel a baszakodást.

irobot3.jpg


Kényelem: Az tényleg óriási, hogy a robotporszívót elindítod, elmész kajálni, vagy vásárolni, aztán mire végzel, már fel is van nyalva a szoba. Csakhogy ez, a gyártók állításával ellentétben így nem működik. Ha tehát úgy számol valaki, hogy nem kell takarítania, de aztán mégis rákényszerül, az batyuszar érzés.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ilyen kis motoros diszkosz ugyanis még egy nyamvadt szőnyegre sem képes felmászni. Ha pedig szembe jön egy elosztó vagy egy váza, akkor azt képes tíz perceken át kerülgetni. Szóval egy robotporszívó csak egy olyan helyiségben vethető be, ahol előtte takkra elpakoltak. Tehát az egész olyan,mint amikor az ember kitakarít, mielőtt jön a takarító....

Ár: Minek adni pénzt valamiért, ami használhatatlan?

Dizájn: A robotpronyók tényleg jól néznek ki, de aki a dizájn miatt vesz porszívót az sült bolond.


Egy szó mint ezer: Hagyományos porszívó vs. Robotporszívó: Egymillió - Nulla

AZAZ KO-VAL NYERT A HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIA

u.i.:

(Természetesen biztos vannak ultraszuper nagyon jó ár/érték arányú robotporszívók is. Valahol)

Van már egyébként isteni Facebook oldal is, oda felkerül minden innen!

A bejegyzés trackback címe:

https://techzilla.blog.hu/api/trackback/id/tr3811702727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2016.09.15. 14:34:45

A tapasztalatok azért mást mondanak. Úgyértem sajátjaim.

ivivan 2016.09.15. 15:11:12

Szerintem a cikkből süt a "savanyú a szőlő" effektus. A cikk írójának nem telik egy 80-90 ezres normális robotporszívóra, ezért a robotporszívó rossz, használhatatlan és még lassú is.

Ezzel szemben:
- a robotporszívó lassú, de kit érdekel, nem kell vigyázzba állni mellette
- a robotporszívó elől el kell pakolni, pont úgy, mint a rendes porszívó elől - sajna ezt nem lehet megúszni
- a robotporszívó nagyon szépen fölmegy a szőnyegre - és a küszöb sem akadály neki
- éppen a szőnyeg az, ahol a robotporszívó a földbe döngöli a hagyományos porszívót, ugyanis szívó ereje valóban alig van, ellenben nagyon jól kikeféli a szőnyeget.

Szóval ha valaki nem szeret porszívózni és telik rá, akkor csak bátran vegyen robotporszívót. Ha háziállatai vagy gyereke van, akiket zavarna a hagyományos porszívó zaja az is megfontolhatja.

room_101 2016.09.15. 15:34:01

Nekem egy bajom van vele, ha elmegyek otthonról, nem élesíthetem a riasztót, mert bejelez tőle.

pumpusek bácsi 2016.09.15. 15:49:10

Szerintem nagyon jó. Igaz nem a legolcsóbbat vettük, de nagyon megérte, időt, fáradságot takarítottunk meg. Csak ajánlani tudom!

TechZilla 2016.09.15. 15:55:32

@ivivan: Szia! Milyen készüléked van? Kipróbáltunk az elmúlt hónapokban többet is (különböző gyártókét), és elég rosszak a tapasztalataink. Kisgyerekes családban, ahol sohasem lehet "rendesen" elpakolni, egy rémálom.

báró Csekonics 2016.09.15. 16:06:07

@TechZilla: kisgyerek mellett tényleg nem praktikus mert nehézkes annyira elpakolni hogy ne akadjon el valamiben.
Akkor célszerű, ha van rá mód hogy elpakoljon az ember és pl. időzítve elinduljon mondjuk napközben mikor nincs otthon senki. Mire hazaérsz, tiszta (tisztább) a lakás.
Vagy valamelyik szőnyegen / küszöbön találod fennakadva. (Ez sajnos kb. 10-ből egyszer azért előfordult nálunk is.)

Van olyan forgalmazó viszont ahol kérhetsz tesztelésre pár napra egyet. Akkor ki tudod próbálni hogy _nálad_ a _te bútoraiddal, szónyegeiddel_ hogyan boldogul.

Egy dologra ne számítson senki: hogy soha nem kell elővenni a normál porszívót többé. Csak mondjuk heti 2-3 helyett elég 1x v. kéthetente 1x.

Szzzz 2016.09.15. 16:17:46

Engem érdekelnének azért a valós tapasztalatok... amiket itt ott láttam nem győztek meg nagyon. Ha van olyan, amit ha elengedek, értelemsen körbe tudja lavírozni a konyhaasztalt és a széklábakat, elmegy tölteni magát, és a szöszöket összeszedi, akkor fontolóra venném...
Központi porszívónk van egyébként, az tényleg elég jó, de ha egy ilyen kis robotgenyóval valóban el lehetne érni, hogy ritkábban kelljen elővenni a rendes porszívót (illetve csak a gégecsövét, ugye...), akkor lehet elgondolkodnék egy ilyenen is.
Alapvetően azért sem túl meggyőző a dolog, mert maga a porszívózás nem egy túl időigényes művelet, pár perc alatt végigtolom a nappalin a kefét... és az igazi kellemetlenségeket, mint a portörtlést, elpakolást, a zajongást, a levegő összekavarását, porszagot nem fogja megoldani nekem egy ilyen kis mikorbi....
(Ja, porzsákot üríteni gyűlöltem mindig is. A központinál kábé kéthavonta kell, mert egy nagy vödörbe gyűjti a dzsuvát, nem telik meg hamar...)

ivivan 2016.09.15. 16:31:48

@TechZilla: Roombánk van - évekkel ezelőtt vettük és nagyon elégedettek vagyunk vele. Gyerekünk nincs, de háziállataink vannak és meg lehet oldani a dolgot. Sajnos így csak szobánként tudjuk csinálni (ki kell zárni a védtelen állatokat, hogy ne gázolja el a porszívó Őket) és az időzítés is ugrott, de akkor is sokkal jobb az eredmény, mint klasszikus porszívóval.

@Szzzz: a szék vagy asztal lába nem akadály. A virágokat is kikerüli szépen (a Roombában van távolság érzékelő, ezért nem megy izomból neki semminek, amit lát - a vékony asztallábnak vagy fekete térelválasztónak sajnos nekimegy). Ami problémás az az, amire rá tud menni és bele tud akadni: tévé / számítógép mögötti dróthalom, fotel talpa, papucs stb. Ezekre figyelni kell, de gyorsan rá lehet érezni, hogy mi az, ami megy és mi nem.
Ami még gond volt, az a fekete szőnyeg - a korábbi szőnyegünkön voltak fekete mintarészek, amit sajnos a Roomba úgy érzékelt, hogy nincs alatta semmi, ezért bekapcsolt a lépcsőről leesés elleni védelem. Nem úsztuk meg, venni kellett új szőnyegeket. Erre érdemes gondolni a porszívó vásárlása előtt.

Nekünk alapvetően a macskaszőr mentesítésre kellett - a klasszikus porszívó lényegében semmit nem tud kezdeni a szőnyegbe ragadt macskaszőrrel, míg ez simán megoldja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.15. 16:37:43

@ivivan:

"a klasszikus porszívó lényegében semmit nem tud kezdeni a szőnyegbe ragadt macskaszőrrel, míg ez simán megoldja."

Hogyan oldja meg? Nekünk több macskánk van, érdekel.

Amúgy mi is központi porszívót akarunk a nemrég vásárolt felújítandó házunkba. Megfizethetetlen az a tudat, hogy a port nem fújja vissza a ház légterébe.

Aëtius 2016.09.15. 16:53:33

Ha a pénz nem akadály akkor mit érdemes vásárolni, Kondíciók: hosszú szőrű kutya, tinédzser kölykök, több szint.

ivivan 2016.09.15. 16:54:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mi nem terveztünk központi porszívót az új házunkba - lehet, hogy később ezt a döntést meg fogjuk bánni.

És a macskaszőrt úgy oldja meg, hogy kefével kiszedi a szőnyegből. Nincs ugyan túl nagy portartálya a kis porszívónak, de az teljesen tele megy egy szobával, annyi macskaszőrt szed ki a szőnyegből...

TechZilla 2016.09.15. 17:00:44

@ivivan: Nálunk is van állat, vettünk egy olyan porszívót, aminek brutális ereje van, és az teljesen jól megoldja a problémát. Lehet, hogy nekem vannak extra szőnyegeim, de nekem egy csomószor fel sem tudtak rá mászni, és a hatékonyság is tragikus volt, miután felraktam. Akartunk venni robotporszívót, kölcsönkértünk ismerőstől, illetve egy kereskedőtől is, nagyon rosszak voltak a tapasztalatokk

TechZilla 2016.09.15. 17:02:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az a központi porszívó téma engem is jó ideje foglalkoztat egyébként. CSak ezt azért tényleg nagyon meg kell fontolni.

Aëtius 2016.09.15. 17:04:22

@TechZilla: Bocs, ezt most nem értem. Komolyan kérdem....

J. Mutzenbacher 2016.09.15. 17:04:57

Nekünk is Roomba- nk van. Az összes szőnyeg tele volt kutyaszőrrel. Addig úgy nézett ki a porszívózás, hogy minden egyes szőnyeget négykézláb, fél- fél órákig kellett szivornyázni, hogy valahogy kinézzen. Évek óta nem használtunk rendes porszívót. Mi szobánként szoktunk takaríttatni vele: beindítjuk, rázárjuk az ajtót, aztán majd szól, ha kész van. Szerintem nagy találmány. Azóta vettünk robotfelmosót is. :)))
Még szeretnék egy robotvasalót, de azt még nem találták fel.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2016.09.15. 17:06:08

Van ilyened?
Ha igen, akkor gagyi kinai utanzat, vagy iRobot?

Mert a komoly markak (draga) robotporszivoi igenis kurva jok. Tobb eve hasznaljuk, es a porszivozas 90%at kivaltja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.15. 17:08:08

@ivivan:

A mostani porszívónk tartálya is kicsi, talán másfél-két literes, de 90%-ban macskaszőrrel megy tele. :)

A központi porszívót olcsóbban is meg lehet úszni, hiszen csak az a lényeg, hogy a kifújt levegő ne a házba jusson. Mi vettünk 2 darab ipari porszívót, darabját 18 ezerért (Profi Air 300), 15 literes porzsákkal (porzsák nélkül is használható). Mivel a közp. porszívókhoz ajánlott takarítókészletekhez min. 8 méteres gégecső jár, kettő jól elhelyezett csatlakozóval és minimális hosszúságú csövezéssel megoldható a dolog. Kell egy nagyon kicsit barkácsolni hozzá, hogy csatlakozáskor indítsa a porszívót, viszont sokkal kevesebb csövezés kell - gyakorlatilag csak a falon kell kivezetni a csövet -, és megtakarítható a közp. porszívó kb. 200e Ft-os ára.

Vén motoros 2016.09.15. 17:13:44

@Aëtius:

Szia!

Ha a pénz tényleg egyáltalán nem számít, akkor CSAK EZT!

www.geeks.hu/tesztek/160530_irobot_roomba_980_robotporszivo_teszt

TechZilla 2016.09.15. 17:20:01

@Aëtius: vicces volt ez: "Kondíciók: hosszú szőrű kutya, tinédzser kölykök, több szint."

TechZilla 2016.09.15. 17:22:00

ÉS kösz mindenkinek az építő jellegű kommenteket! (még akkor is ha ellentmondanak vagy kritikusak) , meg a normális stílust!

Netuddki. 2016.09.15. 17:43:48

@TechZilla: Pár éve vettem (asszony meg volt érte őrülve) a metróban olyan 50ezer körül egy D62-est. A padlószőnyegről felszedte azokat a szöszöket is amit se normál porszívóval, se más módszerrel nem sikerült kiszedni. Kellemes csalódás volt.
Egy szobában eldolgozik pár órán keresztül, aztán rámászik a töltőjére. Csak arra kell figyelni nehogy beszuruljon valami alá. Úgyhogy bevált. Ha még nem próbáltad, ne irkálj butaságokat. Nyilván nem mindegyik jó, és nem biztos, hogy a drágább a jobb.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2016.09.15. 17:58:28

felmerült termék ötletként a hátizsákként hátra vehető, akkuról működő porszívó
tudom hogy nem teljesen tartozik a tárgyhoz, csak kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá potenciális felhasználók

Netuddki. 2016.09.15. 18:11:09

@padisah: Rakd föl a Kickstarterre aztán meglátod hány embert érdekel! De ne itt offolj bazmeg.

sunblind 2016.09.15. 18:31:55

Nálunk sok a kemény burkolat, nagy a felület, kevés a szőnyeg. Néha előszedjük a sima porszívót kiszívni a szőnyegeket, meg egykét helyet, ahova nem meg y a robot, ennyi. De szerintem utánozhatatlan, hogy mindenhol (ágy alatt, kanapé mögött, tévészekrény alatt) mindig tökéletesen felszívja a vékony porréteget is. Két éve kifogástalanul működik, rendszeresen. Nekünk minden fillért megért.

Teddyke 2016.09.15. 19:31:45

Nem tudom mit használ a poszter. Mi egy iRobot 980-ast vettünk. Igen, drága volt, elismerem. Nagyon drága. De csak egy szó van rá: ZSENIÁLIS! Két dolog klassz benne: 1. ha nem vagyunk otthon, akkor takarít és nem zavarja a riasztót 2. olyan helyre is bemegy, ahol csak immel-ámmal porszívózol. Nem hagy ki egyetlen sarkot sem és okos a logikája. Szépen lekapja a fal mellett a széleket, mielőtt végezni. Élmény néha nézni.

Szóval pontosítsunk a poszton: a 200eFt alatti porszívók lehet, hogy tényleg bénák.

Almandine12 2016.09.15. 19:32:37

iRobot 780-unk van, szuperül bevált. Már első alkalommal kiszedett minden hajszálat a szőnyegből, amit a hagyományos képtelen volt. 2 éve hogy rendszeresen használjuk, nagyon szeretjük. A hagyományosat nem emlékszem, mikor vettük elő utoljára. Ennyire túlzó jelzőkkel és kijelentésekkel általánosítani 1-2 rossz tapasztalatból, hát.....

ivivan 2016.09.15. 19:37:20

@Teddyke: mi iRobot 620-at vettünk. 100 ezer alatt volt egy kicsivel és az is nagyon jó - mivel mi a háziállatok miatt nem időzíthetjük akkorra, amikor nem vagyunk otthon, ezért ez is nagyon megfelel.

varisztor 2016.09.15. 20:02:40

Szegény techzilla teljesen hülye és így kezdi osztani az észt olyasmiről, amiről fingja sincs. Nekem 2010 óta dolgozott egy irobot - most lehelte ki a lelkét végleg - minden nap. Teljesen korrekt rendet tartott.

De nézzük az okosságait:

Teljesítmény: Alig szív, míg a kilovattosnak eladott 250 W-os űrvákumot csinál. Aha. Nem is kell szívnia olyan erővel, hiszen a kefék tolják a szívótorokhoz a szennyet, elég hatékonyan, ráadásul ez naponta bebarangolja az egész helyet, amit takarít, míg nem hiszem, hogy techzillácska naponta bőgetné a kilowattos vibrátorát. Tehát rendszeresség és nagyobb takarítási sűrűség jobb eredményt hoz.

Sebesség és hatékonyság: Nem tudok nyilatkozni, reggel amikor otthon hagyom, a töltőn pihen, este, amikor újra látom, a tartályban van a kosz és a töltőn pihen. A tartályt kell naponta üríteni és havi egyszer elpucolni az egészet.

Kényelem: Nem anyus. Nem indítom el. Felprogramozom és elindul. Hozzá sem nyúlok. Tudod, ez ma már alap, hogy naponta akár más időpopntra fel lehet programozni. Nem kell elővenni, dugdosni konnektorról konnektorra, ahogy haladsz, nem kell gombot nyomkodni és a zsinórt tuszkolni vissza a helyére és utána besuvasztani a legszűkebb helyre. Nem. Ezt ő magától tudja a megadott időben.

Ár: Nyilván nem olyan elterjedt, mint a hagyományos, hála a maihoz hasonló "szakértő" (szagértő?) posztoknak és gondolkodásmódnak. De egy jó porszívó, hagyományos!, sem áll meg 50-70000 alatt. Amit 12000-ért hazaviszel, nagy és színes 1500W felirattal az átverés. Az inkább hangos, mint 1500 W-os. :) Mérd le anyus! :)

Design: Na ja. De ez is számít. Fasza dolog, amikor ez pörgölődik és tisztaság lesz utána, te pedig, ha épp otthon vagy abban az időben, amire felprogramoztad, nos akkor addig kiülsz a teraszra egy üdítővel és olvasol.

Szerintem vegyél egy rendes robotporszívót, ne a 25000 forintos gyerekjátékot és úgy két héttel azután, hogy day by day járkált, írd össze ŐSZINTÉN a pozitívumokat és negatívumokat.

ezzel a dohos gondolkodásmóddal, felkészületlenséggel pedig a techzilla nevet dobd el és legyél inkább vilma a kőkorszakból! A 74 éves édesanyám is irobot 780-ast használ és azt mondja, hogy tökéletesen elégedett.

varisztor 2016.09.15. 20:06:04

@room_101: Állíttasad be rendesen a mozgásérzékelőidet. Azokat lehet már konfigolni úgy, hogy a robotporszívód vagy otthon nhagyott kutya nem riaszt be.

Doryyka 2016.09.15. 20:35:29

Két kisgyerekem van, meg egy 100 plusz 50 négyzetméteres lakás, és eléggé allergiás vagyok a mocsokra-rengeteget porszivózok. Ja, és kütyümániások is vagyunk. A férjem rettenetesen akart robotporszivót többször is, A dolgozói boltban volt akciósan a legjobb iRobotokból, de mindig megfúrtam. Ismerősnél láttam egy szintén nem éppen alsó kategóriást dolgozni, hát sose kéne. Otthagyta a koszt és elment máshova takaritani, meg ilyenek.

ivivan 2016.09.15. 20:46:12

@Doryyka: a robotporszívó nem okos :-) Nem lát, nem hall - nem azért takarít alaposan, mert olyan jól látja a koszt, hanem mert mindenhol elmegy 10x. Akkor igazán hatékony, ha minden nap megy egy órácskát. Tuti, hogy tisztább lesz a lakás.

Doryyka 2016.09.15. 20:51:13

@ivivan: tiszta lesz akkor is, ha 5 perc alatt összetolom a kézivel. Vezetéke annak sincs, szivni is sziv, kitakaritani is naponta kell.... Olcsóbbnak olcsóbb (ha akarnánk, meg tudnánk venni a legjobb iRobotokat is), és van hozzá kivehető morzsporszivó. Nem biiirom a pöcsölést :((

Doryyka 2016.09.15. 20:53:22

@ivivan: ja, és általában olyan mocsok van nálunk, amit azonnal fel kell takaritani, ha nem akarom széthordani a lakásban-mondjuk evés után a morzsa és tsai.

ivivan 2016.09.15. 20:55:34

@Doryyka: Hát aki olyan hatékonyan dolgozik, hogy 5 perc alatt fölporszívóz 100+50m2-t, annak tényleg nem kell robotporszívó.

Doryyka 2016.09.15. 21:01:16

A plusz 50 csak néha van, az az alagsor. De a 100 akár naponta 2-3x is összejön...

ivivan 2016.09.15. 21:14:46

@Doryyka: Irígylem a kitartásodat és a szabadidődet.

Doryyka 2016.09.15. 21:23:52

@ivivan: hát, egy öt-és egy hároméves, ekkora lakás és reggeltől-estig melózó férj mellett inkább kitartás van... Az ötéves ugyan déleőttönként és heti két nap délután még 2 órát oviban van, de ebédelni hazajön. A kicsi heti 2x 2,5 órát van a Spielgruppéban. Nekem van az öszes házimeló, gyerekek tálutáni kitomboltatása plusz a némettanulás és a melókeresés is már.

Doryyka 2016.09.15. 21:24:47

@Doryyka: basszus: összes, és délutáni. sorry

Coix 2016.09.15. 21:32:29

Csak olyan robotporszívót érdemes venni, ami feltérképezi a környeztét, és nem véletlenszerűen rohangál ide-oda, Nekem egy LG-m van, az konkrétan megtanulta a lakást. Az első pár használatnál persze ki kell tapasztalni, hogy hol akadhat el, milyen helyeket nem szeret. De ezek után már nagyon jól fog szolgálni. Viszont tényleg nem való minden lakásba.

www.geeks.hu/tesztek/140410_lg_hom_bot_square_robot_porszivo_teszt

werno 2016.09.15. 21:45:15

Ne viccelődjünk már van több robotporszívónk és robotfelmosónk ( irobot samsung) alapos okkal. Nekem nem gond, hogy alulértékeled legalább hosszútávon olcsóbban vásároljuk a következőket. :)))

agyramegy 2016.09.15. 22:43:41

@Szzzz: @Coix: @Kovacs Nocraft Jozsefne: 

Nálam egy iRobot Roomba 774 mászkál minden nap.

Sokat gondolkodtam, hogy elköltsek-e rá egy rakat pénzt. Most azt mondom, hogy életem legjobb befektetése volt.

Akinek van szőrös háziállata, az tudja, hogy mi keletkezik egy szőnyegen/padlószőnyegen.
Roppant szórakoztató és praktikus filléres megoldások vannak a szőr összeszedésére.
Ráadásul működik, kipróbáltam: youtu.be/CWJZQVSYT8w

De a parkettán/linóleumon is szépek a szőrcsomók, amelyek összeállnak egy idő után.

Kipróbáltam. A Viledának van a (most már kevésbé kapható) szivacs seprűje. Naponta felsöpörtem, Naponta felmostam és minden nap olyan mennyiségű szőr jött össze (pedig nem is látszott), hogy elképedve álltam előtte. Nem volt mókás, egy hétig bírtam.

Egyértelmű, hogy egy macskából elképesztő mennyiségű szőr jön le, A fentebbi két módszer ráadásul sok időt visz el, ráadásul mind a két felület van, Kb. azonos méretben,(30-30nm).

Az én Roombámnak kétféle gyűjtő hengere van. Egyik kefe, a másik szilikonos henger. Utóbbi úgy működik a szőnyegen, mint a videón látott ablaktisztító, míg a kefe az egyéb dolgok felszedését segíti.

Tökéletesen végzi a dolgát. Elsőre persze sokat kellett üríteni a pincuri kis tartályt, amikor a szőnyegen szaladgált, de erre a vásárlásnál felhívták a figyelmet.

Mint olvasható (nem tudtam még rájönni, hogy milyen logika alapján) 20-40 perc egy takarítási program. Nos eleinte kétpercenként világított a tele tartály jelző lámpa. Azóta ha nem üríteném ki, simán elfutna úgy, hogy 3-4 naponta üríteném. És csodát tett a szőnyeggel. Tényleg olyan, mint új korában.

Egy másik mérhető dolog a linóleum takarítása. Korábban, ha felsöpörtem és felmostam elég koszos volt a víz. Hiszen a nagyon apró szemű port már nem szedte össze a seprés. Most kicsit koszos lesz a felmosóvíz, de az alján nem éktelenkedik egy rakat "sár".

Van egy üzemben tartási költsége a robot porszívónak. Mégpedig a szűrők cseréje. (persze ez a normál porszívónál is megvan). De itt ez magasabb összeg, amit eBay rendeléssel tizedére lehet csökkenteni.

Végül én is kitérnék arra a dologra, hogy el kell pakolni.
Igen. Szükség van rá, sőt vannak praktikus dolgok, amire érdemes figyelni. De normál takarítás esetén is bútorokat mozgatok, előtte némi rendet rakok. Most az történik, hogy rá vagyok kényszerülve arra, hogy rendet tartsak.

Nálam a porszívó az ébresztő óra. Beállítom fél órával korábbi időpontra, mint ahogy fel szeretnék kelni és így szépen felébreszt.

Hangja nem túl zavaró, a macska első pillanattól kezdve elfogadta, míg korábban, amikor elővettem a porszívót, akkor a lakás másik végébe vonult.

Nem a szívás teljesítménye számít, hanem az, hogy milyen praktikusan végzi a szerkezet a dolgát. Nem sokra megyek azzal, hogy a porszívó beszívja magába a szőnyeget, de benne marad a szőr.

De az tény, hogy még manapság sem olcsók a robotporszívók. DE. Nincs olyan nagy különbség a iRobot típusai között. Érdemes megnézni, hogy 75e Ft és a 350eFt között milyen (soha nem használt) extrák vannak.

Ezek vizsgálata alapján lehet meghozni a döntést, hogy melyik típusra van szükség. Nekem a napi programozhatóság szempont volt, de lássuk be megnyomni egy gombot nem egy nagy feladat. Szóval lehetne olcsóbbat is venni. De aki mobilról szeretné irányítani a munkahelyéről, annak persze többet kell fizetnie.

De mindenképp nagyon megéri az árát, ha a megfelelőt választjuk. De fontos, hogy olyan gyártót válasszunk, amiről sok jó visszajelzés van.

Én megmondom őszintén, csak az iRobotban hiszek. Lehet nem térképezi fel a lakást, de sokszor figyeltem mit csinál, látszólagos össze vissza navigálása ellenére tökéletesen takarított.

Behajtó70 2016.09.16. 06:17:36

Nyilván nincs ilyened, és csak egy rosszndulatú, olcsó patkány vagy, és hazudsz, vagy simán csak egy tudatlan bunkó vagy.

Én 4 éve használom az iR roombát, kiváló minőség és messze jobban takarít mint a kézi, mert nem csak szív, hanem töröl is a gumihengerrel (parketta). A szőnyegen is összeszed minden hajszálat, macskaszőrt.

Ez nem nagytakarításra való, rá is írták! De 3-4 naponta indítva feltakarítja az egész lakást, pormentesít, fényesíti a parkettát, konyhakövet.

A 21. század egyik legjobb találmánya, kényelmes, egyszerű kezelni.

Behajtó70 2016.09.16. 06:19:21

@Coix: nem csak olyat, a roomba is bejár mindent,mcsak hagyni kell,mhogy befejezze a programját. Nézz már rá a youtubera, számos tesztvideó mutatja ezt be!

Behajtó70 2016.09.16. 06:21:41

Egyébként meg nem is ertem minek írogatok ide, ez egy ócska szar blog, semmi köze a tech-hez. Nevezd át baromzillának, mert haszna semmi!

opati666 2016.09.16. 07:21:38

Érdekes címadás! Azért megnézném a posztolót, hogy ha valaki egy csőretöltött Magnum-ot nyomna a szájába, akkor is ezt mondaná-e...!!?!?!

Dr. Trejo 2016.09.16. 08:26:56

Ha valaki ruppótlan, minek ír olyan dologról, amit nem tud megvenni, kipróbálni?
pl.: robotporszívó

Savafan 2016.09.16. 08:32:13

Csak ajánlani tudom a vásárlását! Persze nem a noname olcsó gyártmányt, nekünk iRobot van, több is és felmosó gép is ilyen márka. Beállítva 2-3 naponta végigmegy a lakáson miközben nem vagyunk otthon és így a normál porszívózást nagyon minimálisan használjuk. Mindent kikerül amit kell, de persze figyelni kell, hogy mit hagysz elöl. Ez kb az első néhány futam alatt kiderült, akkor néztük, mit tud "megugrani" és miben akad el. Egy tény, a riasztó érzékeli és beriaszt, így nálam éjszakánként megy, akár kétszer is egy éjszaka. A tesómnál napközben, a melóhelyen is éjszaka megy végig többször. Sokkal többet kiszed a padlószönyegekből, mint a sima porszívó.

Teddyke 2016.09.16. 09:17:30

@ivivan: és igazad van, van ennyiért iRobot. El vagyok maradva az árakkal, úgy tűnik. Szüleimnek van egy LG-je, ami kb. 150k körül áron mozgott fél éve és nem szerették, mert kihagyott kritikus helyeket, beszorult stb. Tényleg ott állt a por a sarokban nekik mindig.
Rosszul tudtam, bocs.

Teddyke 2016.09.16. 09:18:16

@Savafan: riasztó nem kéne, hogy jelezzen. Egy beállítást megér.

Szerintem ... 2016.09.16. 09:21:46

Az írás nagyon gáz, de szerencsére a hozzászólásokból sok érdekes infóhoz jutottam. Régóta akarok ilyen porszívót venni és fogok is.

nick papagiorgo 2016.09.16. 09:37:01

Húszezerért lehet kapni Sencort, az tökéletes kompromisszum.
Nekünk évek óta van.
Nem kell tőle csudát várni, de arra tökéletes, hogy a konyhában a morzsákat, meg a kutya-macskaszőrt felporszívózza. Nagy előnye még, hogy nehezen elérhető helyekre (pl ágy, vagy bútor alá) is bemegy.
Olyanoknak ajánlom, ahol van kutya-macska (ami hullatja a bundáját), vagy kisgyerek a(ki morzsáz), mert így legalább nem kell naponta felporszívózni, megcsinálja a robot.
Persze rendes proszívóval is fel kell takarítani a nagy koszok miatt, de sokkal ritkábban.

TheSaurus 2016.09.16. 11:00:28

Nálunk háziállat nincs, csak négy hosszú hajú családtag, meg 100+ négyzetméter lakás (szőnyeg, parketta, járólap).
Naponta végigzavarom egy-egy szektoron a "gagyi" kínai robotot, és mérhetetlen mennyiségű hajat, port, szöszt, miegyebet gyűjt össze. Az mondjuk idegesítő, amikor tizedszer vonul el a szőnyegen lévő papírdarabka fölött,, és tizedszer is ott hagyja, de arról általában kiderül, hogy beleakadt, leragadt, stb. Szeretjük,, hasznos. Persze nem dobtuk ki a kézit se, van, ahol/amikor nélkülözhetetlen.

j311 2016.09.16. 11:08:33

Neato nemtommelyik változatát használom, tök jó, hogy amíg nem vagyok otthon addig szépen feltakarítja a nappali-konyha parkettáját. Mire hazaérek kb. semmi sem látszik a reggeli közben lehullott morzsából.
Hetente egyszer berakom a hálóba is. Ott elég vastag 1.5-2 centis süppedős szőnyeg van, azon lassú és gyorsabban merül, de megcsinálja.
Többek közt azért lett Neato, mert van rajta radar, Nem összevissza megy, hanem szép egyenes csíkokban, rendezetten takarít.
Havonta 2x megyek végig a lakáson egy rendes porszívóval, feleannyiba került, mint a robot, mégis csendesebb, jobban szív, és kevesebb port fúj vissza a levegőbe, csak hát ezt nekem kell mozgatni.

nniicckk 2016.09.16. 12:14:44

"egy olyan helyiségben vethető be, ahol előtte takkra elpakoltak. "

Egyetertek. A porszivozasban, maga a porszivozas a legkevesebb. A munka nagyjat, az oda vissza pakolas teszi ki, es ez az, amiben a robot szart sem segit. Majd akkor lesz egy robotporszivo hasznalhato, ha arebb tolja a szeket, felemeli a vezetekeket, arebb gorditi a sulyzot., felemeli a ventilatort. Majd ha ezeket magatol kar okozas nelkul inteligensen vegrehajtja akkor lesz erdemes robotporszivot venni. Mert egyebbkent egy ures helysegben 5 perc alatt felporszivozok, az turo.

Günther von Kastenfrosch 2016.09.16. 12:31:33

Kicsit off, de mégis leírom: robotporszívóm nincs, de robotfűnyíróm igen. Ugyanez, csak kültérben, teljesen használhatatlan. MINDIG elakad, a szomszéd kutya megőrül tőle, állandóan pucolást igényel (tudom, a rendes fűnyíró is, de ez arra is érzékeny, ha egy szál nedves falevél tapad a kerekére). Őrület.

sírjatok 2016.09.16. 12:51:57

@nniicckk: +1000
Írnak itt ilyeneket, hogy gyönyörűen feltakarítja a konyhában a padlót, de baszki azt én is gyönyörűen feltakarítom, nem ez a sok idő...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.16. 13:22:41

@báró Csekonics: heti 2,3xor porszivoztal
mi most is heti egyszer vesszuk elo
2 naponta porszivozni?
minek?

tron.encom 2016.09.16. 13:25:05

Az LG Hom-bot életem egyik legjobb beruházása volt.
Hetente háromszor megy körbe a lakásban mikor nem vagyunk otthon. Annyit szoktam segíteni neki hogy a 4 konyha széket felrakom az asztalra.
Szinte egyáltalán nem használom a rendes porszívót mióta megvan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.16. 13:30:33

azt hiszem a beirasokbol kiderul 80-90 szazalekban azoknak eri meg ahol van macska meg kutya
nekunk kezu van, olyan 120 nm
hetente egyszer es max negyedora es a szonyeg OK
persze kezi es keziporszivo kozott is van egy kis szoras.....

Tomiko 2016.09.16. 15:45:27

Szívesen elismerem, ha egy befektetés kidobott pénz, pl a Grundig grill :)
A robotporszívó viszont tökéletesen azt adja, amit ígért. Ha végignézem ahogy takarít idegesít, hogy centikre elszalad a kosz mellett, de ha ott hagyom és kivárom amíg végez utána nem marad kosz egy majd 40 nm-es szobában sem.
Az meg ha kiszórók valamit a konyhába, vagy hajvágás van otthon, külön élvezet odarakni egy spot takarításra, és egy perc múlva elküldeni a helyélre. A hagyományos porszívóval havonta egyszer kitakarítom a robotot, kisebb réseit, ill. ha kell lepókhálózóm a plafont. Másra nem jó. Ja meg a hosszú szálú szőnyegre sem jó a robotka. Jó márkából kell venni a legolcsóbbat, az eladó szerint is a drága jó sok marketinget ad, mást nem nagyon. Motor stb. ugyan az benne.

minden nick foglalt... 2016.09.16. 23:29:17

Sziasztok!

Mivel napi szinten találkozom ezekkel a gépekkel és gazdáikkal, akik napi szinten használják a robotjaikat, viszonylag széleskörű információim vannak arról, hogy kinek, milyen körülmények között, milyen szociális háttérrel, milyen típusú robotjával mi a baja és milyenek a tapasztalatai. Igen, javítom őket. Nem, nem ...doki, ...prof vagy hasonló hatásvadász név alatt. Igen, sokat: évi akár ezer darabot is. ÉééééÉÉééés: nem, nem azért, mert folyton beszarnak, hanem mert - mint minden mozgó alkatrészt tartalmazó gépnek - időnként szüksége van a karbantartásra.

Néhány reakció, csak úgy Schlagwort-okban, mint a cikkben...
A robotporszívók nem azért nem szorították ki a hagyományos porszívót, mert szarok, hanem mert nem váltják ki egymást. Izgi, mi? Ez is porszívó, meg az is porszívó.
Ne ragozzuk: a robot nem igazán porszívó (bár vákuum-motor is van benne), inkább takarítógép. És persze "robot", hisz autonóm módon, önállóan végzi a takarítás teljes folyamatát.
Szerinted szarok? Oké. Van, aki szerint azért létezünk, mert a világegyetem kipttyant a Nagy Zöld Trüsszentő orrából. De attól, hogy ennek a nézetnek valaki hangot ad, az még nem lesz igaz.

Teljesítmény:
A párom szinte alig tud vákuumot előidézni a szájával, viszont ha a f@szomra húznám a porszívócsövet, a porzsákig rántaná a golyóimat is! Szerinted kellemes lenne?

Hatékonyság/Sebesség:
ROBOT, b@zdmeg! Autonóm. Érted? Külföldi szó, azt jelenti: önálló. Ráb@szod a lakásajtót és hagyod dolgozni. Általában 10-25 W áramot eszik óránként (csak hogy segítsek: 0,001-0,0025 kWh). Nem teljesen tök mindegy, hogy 10 perc vagy másfél óra alatt végez? De hajolgass nyugodtan, szedd fel a látható kosz nagyját, és tologasd balról-jobbra, aztán jobbról-balra a jó magas poratkaszar-tartalmú háziporodat. Mert az seprűvel max. felverni tudod.

Kényelem:
Ha Neked iRobot géped van és nem szedi fel a koszt, hozd el hozzám, csak Neked INGYEN átnézem és tíz perc alatt megmondom, mi a baja. Mert baja van, az biztos.
Ha nem megy fel a szőnyegre, szintén lehet baja. Persze, van az a szőnyeg, amit nem kezel jól. Ezek a teljesen fényelnyelő felületek (matt fekete vagy bordó): itt a mélységérzékelők nem kapnak fényvisszaverődést a "talajról", tehát vagy nem megy rájuk a gép, vagy úgy érzi, felemelték, ez esetben azonnal leáll; vagy a nagyon hosszú szállakat tartalmazó felületek, ezeknek szépen lassan kitépkedi a szálait.
Ha "szembe jön" egy tárgy, azt kikerüli vagy körbejárja. Mindegy, mennyi ideig tart: nem nézegetni kell.
Elpakolás: ha úgy állok neki hagyományos porszívóval a gyerekszobának, hogy nincs elpakolva, ott nagy-nagy sírás keletkezik az apró játékok előrelátható eltűnése miatt. Szóval, nálunk, amióta csak használjuk robotot, érdekes módon a gyerekek rendet tudnak tartani... Képzeld: ilyen is van.

Ár:
Igazad van: minek adni pénzt valamiért, ami használhatatlan?
Remélem, főnökeid is így gondolják, és a használhatatlan cikkedért sem adnak pénzt. Vagy megrendelőid a "nincs rossz reklám" elvet követik?

Ja, és még valami. Nekem nevem is van:
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

minden nick foglalt... 2016.09.16. 23:48:37

@Coix: Amit Te véletlenszerűnek gondolsz, az nem az. Az irobot iadapt koordinációjának vannak random elemei, viszont a végeredmény számít. Ami térképez, szükségszerűen azért teszi, hogy aztán szisztematikusan takarítson. Így egy-egy takarítás alkalmával minden felületet csak egyszer (esetleg még egyszer merőlegesen) jár be. A technológa hátránya, hogy ahol egyszer ott marad a kosz, az már ott is marad. Talán majd legközelebb felszedi.
Az iadapt bejárás ugyan jóval tovább tart, ám ennek során egy-egy felületen többször, több szögből is átmegy, így kisebb az esélye annak, hogy koszt hagy maga után.
Szeretik a szisztematikus-hívők azt mondani, hogy de az mennyivel energiatakarékosabb. Nos, a térképezéshez minimum képalkotó eszközökre és az infókat feldolgozó processzorra van szükség. Míg az irobot gépek óránként 10-25 W között "zabálnak", a képelemző gépek a jóval nagyobb grafikus teljesítmény-igény miatt ennek a dupláját kérik.
Takarítás időtartama: nem mindegy? A szisztematikus gyorsabb. Tehát, ha elmegyek reggel 8-kor otthonról, 9-re a helyére megy a robot. Az iadapt csak 9:40-kor. Lassú, Ideges is vagyok tőle, mert este 7 előtt úgysem érek haza. Ja, várjál! Akkor nem is vagyok ideges, mert a mellékelt ábra alapján teljesen mindegy.
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

minden nick foglalt... 2016.09.16. 23:54:36

@agyramegy:
Szia! Egy mondatodra reagálnék.
Erre: "Ezek vizsgálata alapján lehet meghozni a döntést, hogy melyik típusra van szükség. Nekem a napi programozhatóság szempont volt, de lássuk be megnyomni egy gombot nem egy nagy feladat. Szóval lehetne olcsóbbat is venni. De aki mobilról szeretné irányítani a munkahelyéről, annak persze többet kell fizetnie."
Szerintem ez nem is olyan zsebbenyúlós:
www.robotrepairman.hu/webshop/uj-robotok/roomba-621-4-detail
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

minden nick foglalt... 2016.09.16. 23:57:57

@ivivan: Szia! Ami Te hiányolsz, az a Thinking Cleaner robotokosító. Keress rá!
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

minden nick foglalt... 2016.09.17. 00:05:18

@padisah:
Szia! Ezt guglizd meg: DVC260Z
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 00:05:45

@minden nick foglalt...:

"Általában 10-25 W áramot eszik óránként"

Meg fogsz döbbenni: percenként, sőt másodpercenként is 10-25W teljesítményt (és nem áramot) vesz fel.

"(csak hogy segítsek: 0,001-0,0025 kWh). "

Jó lesz az 0.01...0.025-nek is. A Wh és a kWh között a váltószám ezer, nem tízezer.

"Míg az irobot gépek óránként 10-25 W között "zabálnak", a képelemző gépek a jóval nagyobb grafikus teljesítmény-igény miatt ennek a dupláját kérik."

Ezt te kimérted? Mármint megmérted a képfeldolgozó rendszer fogyasztását?
Itt folyamatos alakfelismerésről van szó (falak, bűtorok, egyéb akadályok)? Vagyis kamerák jelét dolgozza fel működés közben végig?

minden nick foglalt... 2016.09.17. 00:32:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szia! Bocsánat, nekem is este van már, elcsesztem az 1000-es osztást.
Ha valami 10 Wattot "eszik" egy órán keresztül, az 10 Wh-t "evett. Persze nem "evett", hanem ekkora tényleges felvett teljesítménnyel működött.
Amúgy teljesítményt NEM vesz fel. Az egy jellemzője.
A felvett áramra vonatkozó kérdésedre: igen, kimértem, több gyártmány több típusán.
A térképet készítő robotok egy szabadkézi vonalrajzhoz hasonló, durva "vázlatot" készítenek, amihez a kamerák képeit elemzik. Ezt egészítik ki, pontosítják az infrás vagy ultrahangos, esetleg lézerradaros (neato) távolságérzékelők, lépésszámlálók (általában a bolygókerék fordulatszáma alapján) adataival.
A vicces az, hogy ezeknek a típusoknak a takarítás-hatékonysága nem a legjobb.
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 01:36:49

@minden nick foglalt...:

"Amúgy teljesítményt NEM vesz fel. Az egy jellemzője."

Ahogy áramot sem vesz fel, mert az is csak egy jellemzője. :) A teljesítményfelvétel szó is biztos tévedés, pedig még angol megfelelője is van: power consumption. :) De ezen már ne vesszünk össze. :)

Ezt a térképet minden egyes indításkor elkészíti? Számokmra ez lenne logikus. Azért nem semmik ezek a kis ketyerék.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 02:08:49

@minden nick foglalt...:

"A vicces az, hogy ezeknek a típusoknak a takarítás-hatékonysága nem a legjobb."

Ez a területet bejáró algoritmussal függ össze (ahogy írtad, egy ponton max. kétszer halad át) vagy mechanikailag gyengébb a takarító része?

ivivan 2016.09.17. 08:19:29

@minden nick foglalt...: Nem igazán értem, hogy miért nekem küldted ezt a Thinking Cleaner dolgot. Ahogy már többször írtam itt: háziállataink miatt nem mehet a Roomba, amikor nem vagyunk itthon. Sőt, mindig egy szobára korlátozzuk a működését.

minden nick foglalt... 2016.09.17. 12:15:10

@ivivan: Szia! Bocsánat, felületesen olvastam el a hozzászólásod és csak az maradt meg, hogy az "időzítés ugrott". Nem vettem le, hogy az állatok miatt. Az okosítóval meg akár napi négy takarításra is rá lehet venni az amúgy nem időzíthető robotokat, sőt, ugyanúgy (távolról is!) applikáció-vezéreltté lehet azt tenni, mint a csúcs 900-ast.
Üdvözlettel:
Benedek Ádám
RobotRepairMan
facebook.com/robotrepairman

ivivan 2016.09.17. 14:47:44

@minden nick foglalt...: az új házba majd akarunk még egy Roombát venni (szintenként egy lenne), de nekünk a 650-es bőven elég. Az már időzíthető - nem kell nekünk az, hogy telefonról lehessen irányítani...

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2016.09.18. 11:33:11

@minden nick foglalt...: Köszi a tippet.
Úgy látszik a spanyol viaszt találtam ki sokadszorra...

Poli27 2016.09.19. 19:10:42

Nekünk is van egy 3-4 éves alap modell, de nem válnék meg tőle semmi pénzért. Mikor nem ment (elromlott az akku benne 3 év után) míg megérkezett a másik hozzá annyira észre lehetett venni hogy nincs, pl tiszta por volt minden... Nálunk kőpadló van padlófűtéssel, meg parketta. Kis odafigyeléssel meglehet oldani, azt hogy tudjon takarítani rendesen....

ÉN CSAK EGYET MONDOK, KÉRJ KÖLCSÖNBE EGYET VALAMELYIK CÉGTŐL, ÉS MIELŐTT ELINDÍTOD TAKARÍTS KI AHOGY SZOKTÁL FELMOSÁSSAL MINDENNEL. MEG FOGSZ LEPŐDNI AZ EREDMÉNYEN HA VÉGZETT, DE NÉZD MEG 15 PERCENKÉNT A TARTÁLYÁT AZÉRT NINCS E TELE....

xclusiv 2016.09.20. 00:33:23

@TechZilla: " Kipróbáltunk az elmúlt hónapokban többet is (különböző gyártókét), és elég rosszak a tapasztalataink."

Hát saját tapasztalat nincs, haver vett valami középkategóriás roomba-t. Állat nincs, de a barátnő allergiás, mióta a cucc működik azóta jány nem tüsszög. A korábbi heti 2-3 porszívózás is lecsökkent 2-3 hetente egyre, mert az azért kell. Azt mondja élete legjobb befektetése volt.

És aki a 25k-s porszívókat fikázza, nekem az lg cycling nagyon bevállt. Mondjuk nincs itthon állatkert meg hasonlók, de eddig mindent felszívott. (Nem reklám, sajnos már nem kapható.)

Srác9 2018.04.14. 09:36:17

Ez nagyon buta írás volt. A kedves cikkíró ne a szar 100-200-300-000 Ft os szarokat tesztelje ,sokat változott az óta a Világ , nagyon komoly gépek vannak a piacon. Az más kérdés ,hogy a cikkíró nem tudja megfizetni.

Brotee 2018.06.08. 17:28:13

ennek a cikknek már 2016ban sem volt értelme, Igen a teljesítménye a sima porszívónak és a robotnak nem összemérhető mert hogy MÁS TECHNOLÓGIÁVAL MŰKÖDIK. Kb hasonló lenne ha mondjuk a húsdarálót össze hasonlítanánk a turmixgéppel, és megállapítanánk hogy a turmix mekkora szar, még a marha húst sem darabolja fel?!!

Nem helyettesíti a takarítást, ez így van, kell takarítani, kb tized annyit mint előtte, és ami extra jó hogy a bútorok alá is bemegy, ahol amúgy nem vagy ritkán takarítanál. A szőnyegre simán felmegy, és lehet hogy kerülgeti a vázát vagy az elosztót, de ki a szent szart érdekel?? nem fogom nézegetni mit csinál, sőt szinte csak akkor megy ha senki sincs otthon.

Sokat vaciláltam rajta, mert borsos ára van, de van egy kutyám, és állandó probléma volt a szőrével, ez gyakorlatilag teljesen megszűnt, egyáltalán nem bántuk meg, sőt. Persze sokan beszéltek le róla minket, mert hogy mekkora hülyeség, aztán azóta már ők is vettek egyet. De persze érthető, hisz magyarok vagyunk, és minden ami új, vagy más az szar. A bevásárló központokban kapható 20-30 000 forintos porszívókat nincs értelme megvenni, de mindenkinek ajánlom aki nem sajnálja rá a pénzt, nem fogja megbánni.

Vélemény formálás előtt esetleg egy minimális tájékozódás az adott témában mindenképp szerencsés lenne szerintem. Persze sokkal egyszerűbb csak leszarozni bármit is.